Rövid összefoglaló a wmiki nevű troll butaságairól, illetve retorikájáról. Ez a post csak azért jött létre, hogy ne ess te is abba a csapdába, hogy eteted a trollt. Szerencsére wmiki retorikája borzasztóan korlátolt, ezért röviden összefoglalható minden eleme:
1. A tudomány rossz!
wmiki: az állami iskolákban a tudomány bizonyítatlan hittételeit magoltatják be és megszégyenítik, aki kételkedni mer.
Tömegével sorakoznak a hibák:
- a tudománynak nincsenek hittételei. Elméletek vannak, amiket akkor és csak akkor fogad el, ha a szkeptikus bizonyításhatósági próbákat (lásd tudományos módszertan) kiállja.
- tudományos elméleteket nem kell bemagolni. Megérteni viszont érdemes, mert nem véletlen alakultak ki, hasznosak, megmagyarázzák a világ jelenségeit.
- aki kételkedik, azt nem megszégyenítik, azt felmagasztalják, hiszen a kételkedés a tudomány egyik fontos előrevivője. Amit wmiki ír, az nem kételkedés, az értelen elutasítás. Aki valamit úgy utasít el, hogy felfogni sem próbálja meg, az megérdemli a megszégyenítést.
2. Igazam van, mert elutasítanak
wmiki: Sok nagy tudós nézeteit eleinte elutasítással fogadták. Engem is elutasítanak, ergo a tudományos ítélkezés téved, nekem van igazam.
Nyilvánvaló a logikai bukfenc. Wmiki kedvelt retorikai eleme az efféle sugalmazás. Azt már nem mondja ki, hogy emiatt neki van igaza (úgy túlzottan átlátszó lenne), csak addig erősködik, hogy lám, pl. Semmelweis nézetei is mennyire vitatottak voltak. Ha ez a gondolatmenet igaz lenne, akkor bárki bármilyen hülyeséget mond, nyugodtan feltehetnénk, hogy igaza van.
Megjegyzés: wmiki a "troll" szót alkalmazza hibásan az ilyen esetekre, "le-troll-ozza" a tudósokat, akik elmélete végül igazolást nyert. Azt már igaz nem teszi hozzá, hogy azon nagy elmék azon fáradoztak, hogy megtalálják az elmélet bizonyítékait, ahelyett, hogy demagóg retorikai húzásokkal próbálták volna szajkózni a nézeteiket, mocskolódva elzárkrózva minden ellenérvtől.
3. Irnonikus csavar
wmiki: "a tudomány sosem téved, minden igaz, amit ott mondanak"
A tudomány nem állít, ezért nem is tévedhet. Elméleteket alkot és azokat próbálja igazolni és cáfolni. Ha cáfolni nem sikerül, viszont az igazolásra sok eredmény utal (szignifikáns jelentőséggel, térben, időben és más-más kutatók által megismételhetően), akkor azt mondja: ezt érdemes elfogadni. Ha később mégis sikerül megcáfolni, akkor egy új elméletet alkot, amely nyilvánvalóan azt is magába kell foglalja, hogy eddig miért tűnhetett úgy, hogy azon előző helytálló. Azaz nem tévedett, csak bővültek az ismeretek.
4. Árnyékbokszolás
Provokálj úgy, hogy mások szájába adsz olyat, amit nem mondott, és szállj vele "vitába"!
Ez wmiki egy nagyon gyakori húzása, jellemző formája: "arra célzol, hogy ... ?" melyben olyan utalás szerepel, amire egyáltalán nem célzott az író. Ez az alattomos módszer precízen kategorizált technika, magyarul árnyékbokszolásnak ismert.
5. Kerüld az érdemi vitát!
Ne válaszolj olyan felvetésekre, ami tisztázhatná az álláspontokat!
Ha több mondatos választ adsz wmikinek, biztos lehetsz benne, hogy abból csak arra fog reagálni, amire az itt tárgyalt retorika szerint van válasz. A vita sosem fog előbbre jutni, konklúzióra sosem juttok, erről ő gondoskodik.
6. Kötözködj (hibásan)
"Fikázni könnyű": ha nincs saját gondolatod, szapuld a másokét, kényszerítsd őket védekező pozícióba!
Nem szükséges sok magyarázat, igazi troll alapszabály.
7. Tedd a hülyét!
Ha a kérdésedre egyenes és egyértelmű választ kaptál, ami nem tetszik, akkor tégy úgy, mintha nem kaptál volna választ, kérdezz újra. Röviden: add a hülyét!
Ez majdnem kimaradt, pedig wmiki egyik legjobban tökélyre fejlesztett fogása. Bár van aki szerint ez nem fejlesztés eredménye, hanem kutya közönséges retardáltság. Ahogy képes valaki azt látni, amiben hisz, ugyanúgy képes azt nem látni, ami felé teljesen korlátolt elutasítást mutat.
8. Cenzúrázz, és tagadd le
wmiki, a láthatatlan lény
Saját blogjaiban rendszeresen kimoderálja a neki nem tetsző, túl világosan a hibás érvelésére rátapintó kommenteket. Amikor ezt valaki felrója neki, válasza a következő: nincs rá bizonyíték, hogy ő tette, és vajon miért hiszünk egy láthatatlan lényben, aki ilyet tenne, sokkal inkább kellene az evolúció elméletéhez hasonlóan véletlennek betudni a hozzászólás eltűntét. Természetesen sokszor kiigazításra került, hogy ez hibás érvelés, az evolúcióhoz semmi köze, másrészt a láthatatlanságnál sokkal többről van szó: pontosan a blogok, és wmiki működésének ismerete teszi indokolttá a feltételezést. De a "tedd fel újra a lemezt" szisztéma szerint felesleges volt bármelyik kiigazítás, újra és újra ugyanezt az "érvet" ismétli, ha megszégyenül, amiért csak a komment eltávolításával volt képes elkerülni a szembesülést és az érdemi vitát.
9. Keverék
Előfordul, hogy a nevezett "technikák" egyszerre érhetők tetten egyetlen megnyilvánulásában (lásd VilMarci kiegészítését). Például 5+7+8: ha kapsz egy világos és egyszerű kérdést, amelyre érveléssel kéne válaszolni, ám félő, hogy arra képtelen vagy, esetleg érzed, hogy az indokaid szánalmasan nevetségesek lennének, akkor 5: kerüld az érdemi vitát, ne vedd komolyan a kérdést, 7: tedd a hülyét, mondd, hogy az nyilvánvaló, 8: moderáld ki a kérdést, mintegy megkoronázva a hülyeséged.
Háttérmagyarázat
A butaságot felvállalni felnőtt korban nagyon nehéz, rendszerint ilyen nem is történik. Mit tehet tehát, aki szembetalálja magát a világ megannyi jelenségével, melyekben semmi rendet nem lát, és mindez félelemmel tölti el, kiszolgáltatottá teszi? Igyekszik minél hamarabb megérteni, felzárkózni. Igen ám, de a megértés nem mindig könnyű (ez egy ilyen világ). Vannak azonban "csodaszerek" erre is! Tanítások, melyek a megértés rögös lépcsőiből kihagyják a legtöbb köztest, és nemlétező összefüggésekkel hidalják át a bonyolult mélységeket, és ahol ez nagyon nehézkes (átlátszó) lenne, ott beiktatnak fiktív, nem létező lépcsőket: szellemeket, nem létező jeleségeket, képzelt effektusokat, mágiát.
Wmiki ilyen zsákutcába csúszott. Az áltudományok, misztikus blődliket emeli a józan gondolkodás helyébe, és esély sincs rá, hogy ebből kigyógyuljon, mert már nagyon sokat fektetett ebbe. Az igazságkeresés tudományos értelmét aki megvilágosítani akarja előtte, az számára egy fenyegetés: lásd be, hogy zsákutcában masírozol már mióta. Nem fogja belátni, ne hizlald a tollt.