HTML

Wmiki "igazsága"

Friss topikok

Linkblog

wmiki és Semmelweis Ignác

2013.02.22. 22:37 mimindannyian

Köszönjük vegyészmérnöknek az alábbi értékes írását

Kedvenc trollunk gyakran példálózik Semmelweis Ignáccal, hogy lám az ő elméletét is kétkedéssel fogadták és végül mégis neki lett igaza.


Idézetek tőle Semmelweissel kapcsolatban:


„biztos buta vagyok, mint semmelweis ignác, aki meg láthatatlan lényekben hitt”


„annak idején semmelweist is ostobának tartották, mert abban hitt, hogy a gyermekágyi lázat apró, láthatatlan lények okozzák”


„semmelweis ignácot meg diliházba zárták :x  a tudomány nevében...”


„hát igen a tudomány is így működik amit nem lehet látni az nincs aki pedig ebben kételkedik azt mágylára kell vetni vagy legalább diliházba, mint semmelweis ignácot”

wmiki gondolatmenete: Semmelweis korában megdöbbentően hathatott, hogy vannak olyan szabad szemmel nem látható élőlények, melyek körülöttünk élnek és mégis igaz akármennyire is hihetetlen, tehát a különböző ezoterikus dolgok is igazak akármennyire is megdöbbentőek, hihetetlenek.

Tudománytörténeti szempontból érdemes megjegyezni, hogy azokat a „láthatlan lényeket” akikre wmiki gondol, Antoni van Leeuwenhoek, holland természettudós pillantotta meg 1674-ben, egy saját maga által készített egylencsés, kétszázszoros nagyításra képes mikroszkópban. A 19. század második felében Louis Pasteur bizonyította a mikrobák szerepét az erjedéssel, rothadással és fertőzésekkel kapcsolatban. Pasteur nyomán Joseph Lister angol sebész 1865-ben felismerte, hogy a sebfertőzés okozói is baktériumok és orvosi műszereit karbolsavval sterilizálta.


Tehát nem Semmelweis fedezte fel a „láthatatlan lényeket”, nem kellett bennük hinnie, az ő felfedezése az,hogy állati eredetű „bomlott szerves anyag” nyílt sérülésekre való átvitelével magyarázta, és klórmeszes kézfertőtlenítéssel akadályozta meg a gyermekágyi láz kialakulását.


Semmelweis fel tudott mutatni látható eredményeket, a mindenféle ezoterikus hülyeséggel szemben. Az ezoterikus dolgokat nem azért nem fogadjuk el, mert mindenáron ragaszkodunk egyfajta materialista ideológiához amibe ezek nem férnek bele; azért nem fogadjuk el mert semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá,  hogy ezek a dolgok valóban léteznek.

A idézetek szerint ő azt gondolja, hogy Semmelweis azért került elmegyógyintézetbe, mert láthatatlan lényekben hitt, nos az igazság az, hogy 1865-ben 7 évvel azután, hogy az Orvosi Hetilapban "A gyermekágyi láz kóroktana" címmel publikálta felfedezését, az elmezavar jelei mutatkoztak nála, Bécsbe vitték, ahol elmegyógyintézetbe zárták. A betegsége miatt került intézetbe és nem a tudománnyal szembeni ellenállása miatt, ahogyan azt miki manó gondolja.



8 komment

Elvonási tünetek

2012.06.15. 15:28 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

Aki esetleg szenved, mert nem látott Wmiki aranyköpést már hetek óta, illetve ha esetleg valaki büntetni szeretné magát, mert csúnya, rossz kisfiú/kislány volt, annak forró szeretettel - bár vonakodva - ajánlom a mester legutóbbi, fergeteges remekművét, amelyet egy szokásos, hamis dilemmás kérdés tarkít.

Na, mi a tudomány lényege?

Egy korábbi topicba linkelt egy új, biorezonanciára épülő csodagépet, amelyet itt lehet megjelentetni, és már ránézésre igazi szkeptikus csemege.

Jó szórakozást, illetve önsanyargatást!

22 komment

Már megint itt a világvége ?

2012.01.04. 15:44 captpicard

Először egy kicsit Wmikiről és arról, hogy miért csatlakoztam.

Wmiki a maga borzalmas stilusával a szkeptikusokat és a tudósokat szeretné gúnyolni, illetve azok gondolkodásmódját kifordítani.

Szektásoknak nevezi öket (Szkeptikus Társaság), amely olyan hittételeket terjeszt amiket tilos megkérdőjelezni.
Ez persze hülyeség.
A szkeptikusokat épp az jellemzi, hogy kérdeznek. A logikus és kritikus gondolkást részítik előnyben. Mindig van kérdésük. 
Nem kötekedésből, hanem érdeklődésből.
És ha van ötletük azt megvitatják.
A viták során felszínre kerülnek mindenféle látásmódok, és egy-egy elméletben sokszor találnak vmilyen hibát.
Ha ezekre a hibákra megoldást találnak, akkor a tudásunk megint teljesebb lesz.

Az ezoterikusok nagyon idegesítőnek találják a kérdéseket, mert rávilágítanak a saját elméleteik hiányosságaira.
Ilyenkor persze sértődötten távoznak (mint Balogh Béla a Harmoneten).
Arra még csak nem is gondolnak, hogy ha véletlenül az egyik elméletük igazolható lenne, akkor bizony megfordulna a világ.
De mikor bizonyos kérdéseket független kutatók vizsgáltak (telepátia, ESP, telekinézis, távolbalátás, jóslás),mindig negatív eredmény jött ki.
Ilyenkor jönnek azzal a dumával, hogy szűklátókörüek, és nem értenek semmit.

A viszont tévedés, hogy másokra erőltetik a világnézetüket. Ellenben rákérdeznek, hogy te miért hiszel ebben, meg abban.
Viszont nem vitatják az emberek vallását.
De magát a vallásokat igen, illetve kérdeznek róla.

És akkor most a világvégéről:

Az ezoterikusok azt gondolják, hogy a szkeptikusok nem értik mi lesz 2012-ben.Én állítom, hogy akár egyetlen szkeptikus is többet tud róla, mint bármelyik ezós!
Mert nemcsak azt olvassuk, ami érdekel, hanem mindent!

Mivel az MCSE sokkal jobb cikket írt nálam, ezért azt másolnám ide

Újra felerősödtek a december 21-i "világvégével" kapcsolatos híresztelések. Mindezeknek nincs semmilyen tudományos alapja! A dolgot ennyivel is elintézhetnénk, ha a pszeudotudományos világvégeelmélet-gyártók nem "kedveskednének" újabb és újabb, egyre képtelenebb verziókkal.

Már évek óta híresztelik, hogy legközelebb 2012. december 21-én lesz világvége. A laikusok számára tudományosan megalapozottnak tűnő híreszteléseknek természetesen semmiféle alapja nincs - egyetlen mérhető, valóságos hatása a szak- és amatőr csillagászok idejének eltöltése a szükségtelenül rémisztgetett emberek megnyugtatására. 

Jelen írásunkban először áttekintjük erről a legújabb keletű világvégéről szóló hír néhány részletét. Ezt követően - mintegy érdekességként - felidézünk néhány már lezajlott világvégét azok számára, akik elmulasztották megfigyelni ezeket. Nincs új a Nap alatt! 

A december 21-ére beharangozott világvége előidézéséért igen sok szereplőt tesznek felelőssé a keringő hírek, és hasonlóképpen sokfajta és ijesztő következményeket vázolnak fel. Mindezt a maja naptár egyik fő ciklusának végével is összekapcsolják - bár, mint már kiderülni látszik, ennek a naptárrendszernek még sincs köze a jövendölt katasztrófákhoz.

Nibiru

A Niburu, egy titokzatos, katasztrófát hozó égitest, amelyről a világvégétől tartó, és bizonyosságot kereső emberek számos „bizonyító” felvételt, leírást is találhatnak az internet sötét bugyraiban. (Egy korábbi jóslat szerint már 2003-ban katasztrófát kellett volna okoznia, ami azonban meglepő módon elmaradt...) Ez a titokzatos égitest a hírek szerint több, mint 3000 évenként jut a Föld közelébe, és egy-egy közelsége teljesen új korszak kezdetét jelenti, katasztrófákkal kiegészítve. Egyes hírek szerint becsapódik, más verziók szerint csupán a közelsége révén fellépő hatások okozzák a kontinensek különféle elcsúszásait, vulkánkitöréseket, és általában szörnyű katasztrófákat. E Földünknél nagyobb égitest már évek óta "közeledik hozzánk", így a csillagászati bemutatókon is rendszeresen felmerült eddig is léte, amit természetesen a különféle, kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó szervezetek eltitkolnak. Bizonyítékként különféle űreszközökkel - egyébként látványos ködökről, változócsillagokról - készített fotók alapján vélik bizonyítottnak az égitest létezését. Ezek az objektumok azonban évtizedek óta ismertek (és helyzetüket sem változtatják). Mások az interneten fellelhető, a csillagos égboltról készült fotókon levő, hiányzó égterületekre képzelik az égitestet: ismét csak bizonyítékul arra nézve, hogy létezését eltitkolják a hivatalos hatóságok, kiváltképp a NASA.  (Valójában, ha belegondolunk, napjainkban általános iskolás gyerekek is ismerik annyira a számítógépek használatát, hogy egy apró korongnak látszó csillagot eltüntessenek egy képről.)

Az internet böngészése helyett vegyünk egy egyszerű csillagtérképet, és nézzünk fel az égre! Amennyiben ugyanis a hír igaz lenne, és a nevezett égitest létezne, már néhány éve a legfényesebb bolygókhoz hasonló fényességgel kellene látszania az égbolton! Azaz bárki, aki az égboltot és a rajta levő csillagképeket alapvető szinten ismeri, már réges-régen felfedezhette volna a csillagokhoz képest lassan elmozduló égitestet. Még akkor is, ha figyelembe vesszük földrajzi helyzetünket (a déli égbolton is élnek eget ismerő emberek), illetve az évszakok változását (fél év alatt már átkerültünk a Nap túloldalára, tehát az égbolt átellenben levő területét is megvizsgálhattuk). Egyes mítoszok szerint nem veri vissza a Nap fényét - ez esetben azonban óhatatlanul felmelegedne, így az emberi szem számára láthatatlan, de számtalan, infravörös tartományban dolgozó műszer számára ordítóan fényes égitestként jelenne meg a felvételeken.

Tény, hogy időnként történnek becsapódások Földünkön (ezek közül a legismertebb a 65 millió évvel ezelőtti esemény, amely többek között a dinoszauruszok kihalását, és így az emlősök felemelkedését okozta), amelyek akár katasztrófával is fenyegetnek. Éppen ezek elkerülésére hozták létre a különböző automatikus kisbolygókereső-programokat, amelyek feladata az ilyen potenciálisan veszélyt jelentő égitestek felfedezése, ill. nyomon követése. Ezek működésének hála már viszonylag pontos képünk van a globális vagy nagy léptékű veszélyt jelentő égitestek terén - és szerencsére nem ismerünk a belátható jövőben becsapódással fenyegető nagyobb égitestet sem. Még a más híresztelésekben közkedvelt Apophis kisbolygó sem ilyen, bár látványos közelségben fog elhaladni 2029-ben Földünk mellett. Természetesen szak- és amatőrcsillagászok ezrei fogják megfigyelni, éppen azért, hogy pontosabb adatokat kapjanak majd a következő, 2036-ban esedékes közelítésre vonatkozóan. Ugyanakkor már azok a technológiák is rendelkezésre állnak, amelyek egy veszélyes kisbolygó eltérítésére alkalmasak lehetnek, feltéve, ha megfelelően korán megtörténik a felfedezés.

Pólusváltás

A híresztelések szerint  az előbb említett Nibiru hatására a Föld mágneses pólusai felcserélődnek. Mivel a Niburu hatását - nem létezése folytán - kizárhatjuk, csak a spontán pólusváltás lehetősége marad. Az óceáni hátságokon található kőzetek mágneses tulajdonságai alapján nyilvánvaló, hogy a földtörténeti múltban sok alkalommal történt hasonló pólusváltás, sőt, a pólusváltások között eltelt időszakokat megfigyelve úgy tűnhet, hogy „már nagyon itt lenne az ideje”. Ez a jelenség sem jelezhető előre - ehhez túlságosan kevés ismeretünk a Föld belsejének működéséről. De ha bekövetkezik is, elegendő visszatekintenünk a már említett földtörténeti múltba: nincs nyoma, hogy az élővilágot ezen pólusváltások megviselték volna.

Napkitörés

Egy másik népszerű teória egy óriás napkitörés, amely a műholdak, illetve a földi kommunikációs- és elektromos hálózatra gyakorolt hatásával dönti romba a civilizált, erősen ezekre az eszközökre támaszkodó részét világunknak. Való igaz, történtek nagyobb kitörések, amelyekből a megérkezett anyagfelhő zavarokat okozott, de ezek időpontja teljességgel megjósolhatatlan. Ezt a teóriát erősítendő a rémhírterjesztők felhasználják a naptevékenység 11 éves ciklusát is, amelynek maximumában valóban több és erőteljesebb kitörés történik, valamint igen látványos foltok is nagyobb számban figyelhetők meg. A valóság azonban az, hogy a jelenlegi napciklus megkésve kezdődött (2008-2009-ben egy szokatlanul elhúzódó minimumnak voltunk tanúi), így a következő maximum csak 2013 május-júniusára várható. Ráadásul a jelenlegi modellek szerint ez a maximum az utóbbi 100 év egyik leggyengébb maximumának ígérkezik.

Együttállás a Galaxis központjával

Ez az állítás talán a legnehezebben értelmezhető a sok elképzelés között. A leírásokból az sem derül ki, mi áll együtt pontosan mivel? A Földről nézve látszik a Nap a Galaxis központjának irányában? És miért is okozna a tőlünk 26000 fényévre levő galaktikus mag bármiféle hatást éppen akkor, amikor a Nap ugyanabban az irányban látszik? Amennyiben bármiféle hatása lenne ránk nézve, a Nap helyzetétől (azaz az aktuális évszaktól) függetlenül éreztetné hatását. Az elméletben továbbra is komolyan hívők számára sajnálattal jelezzük, hogy ez az esemény - amennyiben helyesen értelmezzük a terjengő hírek zavarait - 2007-ben tulajdonképpen már bekövetkezett.

Fotonöv

Egyes állítások szerint Földünk időről időre áthalad ezen a titokzatos övön, amelynek eredményeképpen szintén új korszak kezdődik az emberiség történetében. Ilyen övet a tudomány nem ismer, így áthaladni sem tudunk rajta. Valójában a Föld folyamatosan fotonok tengerében fürdik: látható fotonokat bocsát ki a Nap, ver vissza a Hold és a bolygók, és sugároz felénk milliónyi csillag. Ezen felül a szemünk számára láthatatlan hullámhossztartományokba eső sugárzásban is szó szerint fürdünk (l. az ultraibolya-sugarakat, amelyeket nem látunk, de hatásukra nyáron lebarnulunk, vagy a röntgensugarakat, amelyek segítségével orvosaink vizsgálódhatnak), amelyek egy részétől légkörünk megvéd minket, így tanulmányozásukra csak a légkörön kívül keringő űrszondákkal van mód.

Galaktikus nullsík

Ismét egy nehezen értelmezhető fogalom, amelyet a tudomány nem ismer, így szintén nem haladhatunk át rajta. Galaxisunknak van ugyan ún. fősíkja, amelyen az egész Naprendszer időnként valóban áthalad (a modellek szerint kb. 30 millió évenként), ámde jelenleg sok fényévvel a galaktikus fősík „felett” tartózkodunk. Egy ilyen áthaladásnak természetesen így nem lehet előre megadni napnyi(!) pontossággal az időpontját.

Háromnapos sötétség

A kissé az Egyiptomot sújtó bibliai átokra emlékeztető rémhír is csillagászati eseményekkel próbálja magyarázni ennek valóban félelmetes eseménynek bekövetkeztét - figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a nappalok-éjszakák váltakozását a Föld tengely körüli forgása okozza. A Naprendszer összes bolygóját felhasználva sem képzelhető el olyan konfiguráció, amelyben a Földet minden létező fényforrástól bármi leárnyékolhatná.

Mindent összefoglalva, december 21-én egyetlen nevezetes esemény várható: a téli napforduló. Ezt követően - az északi féltekén - lassan hosszabbodni kezdenek a nappalok, folyamatosan több fény jut Földünkre.

Remélhetőleg az ismét elmaradó világvége világosságot jelent majd a Földünk sorsáért aggódni hajlamos emberek számára - bár az alább felsorolt néhány érdekesebb világvége története nem erről látszik tanúskodni.

Az első ezredév

A különlegesen kerek 1000. év sokakban keltett félelmet: aggódtak az Úr eljövetele miatt, amelyre ez a dátum igen alkalmasnak mutatkozott. Több helyen felhagytak a földek művelésével (feleslegesnek tekintve az eljövendő világvége miatt), az iratokat pedig „ahogyan a világ vége közeledik” megjegyzéssel „visszafelé” dátumozták, uralkodók függesztették fel egymás közötti ellenségeskedésüket. Talán nem árulunk el titkot: a világvége elmaradt.

1910

Egy nagyot ugorva az időben a híres-nevezetes Halley-üstökös visszatérése adott alkalmat a rettegésre. Mindezt dacára annak, hogy az ember úgy gondolná, a középkori babonás balsejtelmek az üstökösök feltűnése kapcsán a XX. század elejére már a múlt ködébe vesztek. Miután nyilvánosságra került, hogy az üstökös csóvájában cián található (bár, ahogyan a szakemberek hangsúlyozták: elenyésző mennyiségben), és Földünk keringése során áthalad majd a csóván, sokak számára elkerülhetetlennek látszott a katasztrófa . A világi javak elherdálása és hasonló események sok helyen ismét bekövetkeztek, élelmes emberek azonban a megmenekülés ellenszereit is „feltalálták” és kínálták az aggódóknak. Ilyen volt a cián megkötésére alkalmas tabletta, valamint a csóván való áthaladás idejére szervezett tengeralattjáró-utak. 1910 eljött és elmúlt, a Föld áthaladt a csóván, mindenféle következmény nélkül.

Amikor egy szép augusztusi éjszakán felpillantunk az égre, és gyönyörködünk a hullócsillagokban, jusson eszünkbe, hogy éppen egy régen erre járt üstökös (a Swift-Tuttle) pályáját keresztezzük, ahol a csóvába kiszakadt apró porszemek felhőjén átszáguldva, a légkörbe csapódó porszemcsék okozzák a látványt.

1997

Az 1995-ben felfedezett, városokból is jól látható, szépséges Hale-Bopp üstökös sajnálatos módon - bár természetesen nem közvetlen módon - okozta emberek halálát. A Menny Kapuja nevű vallási közösség tagjai meg voltak róla győződve, hogy az üstökös mögött egy idegen űrjármű halad, amely lelkeiket elszállítja majd a Földről - ennek érdekében az év márciusában tömegesen öngyilkosságot követtek el, remélve, hogy lelkük az űrhajóra teleportálódik.

1999

Remélhetőleg az év legtöbbünknek a Magyarországon megfigyelhető teljes napfogyatkozás miatt emlékezetes. Ennek bekövetkezte előtt terjedt el a hír, miszerint a XVI. században élt Nostradamus képletes és valódi értelemben véve is hatalmas felfordulásokkal kísérve jövendölte meg a sötétség eljövetelét ebben az évben - ami a napfogyatkozás formájában be is következett, sok millió ember nagy örömére. Az esemény egyetlen sajnálatos vonatkozása, hogy hazánkból legközelebb csak 2081-ben lesz látható ismét.

2000 (Y2K)

Ezer évvel az első ezredév végét övező rettegés után ismét remek alkalom kínálkozott - legalábbis az elektronikus eszközökre támaszkodó világ végének várására. Az ok ezúttal az volt, hogy a számítógépesítés korai szakaszában (amikor minden apró tárhely megtakarítása számított), a dátumokban az évszám utolsó két számjegyét tárolták csak, ami tökéletesen elegendő volt 1999-ig. A 2000-es év bekövetkeztével azonban ez az utolsó számjegy 00-ra vált, így a nem megfelelően megírt programok és fel nem készített számítógépek problémái miatt a bankvilág, és ezen keresztül az egész létező világrendszer súlyos hatásokkal lett volna kénytelen szembenézni, nem is beszélve az atomerőműveket irányító számítógépekben felléphető, beláthatatlan következményekkel járó hibákról. Szerencsére a szakemberek felkészültek voltak: nem következett be katasztrófa. Világvége-ügyben továbbra is aggódni kívánó Olvasóink számára itt jegyezzük meg, hogy a következő hasonló esemény 2038-ban várható, amikor az időt az 1971. január 1-e óta eltelt másodpercekben számoló rendszerek lesznek képtelenek - megfelelő módosítások nélkül - tovább kezelni a dátumokat.

2000 májusában aztán volt egy nagy bolygóegyüttállás is, mely láthatatlan maradt, mivel a bolygók a Nap közelében tömörültek. Az elmúlt fél évszázadban még 1962-ben és 1982-ben is voltak jelentősebb bolygóegyüttállások, melyek - mint tudjuk - jelentősebb mértékű világvége nélkül történtek meg.

A be nem teljesült világvége-jóslatok sorát hosszan lehetne folytatni, számtalan érdekességet felvillantva. Mindazonáltal reméljük, hogy ezek után Olvasóink is egyetértenek abban, hogy világvége-várás helyett

a megfigyelhető égitestek rengeteg érdekességet és szépséget rejtenek, így várjuk őket szeretettel bármelyik bemutató csillagvizsgálóban!

Mindenkinek ajánljuk Galántai Zoltán cikkét a Meteor csillagászati évkönyv 2012. évi kötetében: Az emberiség és a tudomány jövőjéről a 2012-es „világvége” ürügyén

36 komment

Címkék: világvége wmiki

Kérdések az evolúcióról

2012.01.04. 15:14 captpicard

Először is köszönöm a lehetőséget!
Miért kell itt írnom ?
Wmiki az ő bölcsességével mindenkit kitilt, aki nem úgy gondolkodik, mint ő.
Azt nem mondanám, hogy nekem ez nagyon fáj, de véleményemet szerettem volna kifejteni.

Wmiki nem sokat tud az evolúcióról, folyton tv-khez, meg gépekhez hasonlítja az egyedfejlődést.

A tervezett dolgok ugyanolyanok, pl egy tv tipus, mindig ugyanaz!

A véletlen változatossághoz meg elég kimenned az utcára.
Láthatod, hogy minden ember más és más, nincs két azonos.
Sem genetikailag sem fiziológiailag nem találsz két azonos élőlényt.
Ha ez nem véletlenszerűség, akkor semmi sem az.

A továbbiakban egy kérdés-felelek az evolúcióról!
Nem magyaráz meg mindent! Ezért kell kutatni!
A kutatás pedig fejlődéssel jár!
Olvass !

Evolúciós kérdezz felelek
Amikor Darwin 150 évvel ezelőtt bevezette az evolúció elméletét, az akkori tudósok szenvedélyesen érveltek ellene. Az egyre szaporodó őslénytani, zoológiai, genetikai és molekuláris biológiai bizonyítékok azonban fokozatosan megalapozták az evolúció igazságát. Ezt a csatát ma már mindenhol megnyerte az elmélet – kivéve a mindennapi köztudatot. Meglepő módon, a legfejlettebb tudományos hátterű országban, az Amerikai Egyesült Államokban a kreacionista lobbi még ma is meg tudja győzni a politikusokat és a hétköznapi embereket, hogy az evolúció csak egy selejtes, gyengén alátámasztott fantázia. A kreacionisták által használt érvelések többnyire megtévesztők és az evolúció félreértelmezésén alapulnak. De kifogásaik száma és változatossága sokszor még a jól informált embereket is zavarba hozhatja. A Scientific American szerkesztője ezért összegyűjtötte az evolúció ellen felhozott 15 leggyakoribb „tudományos” kifogást, és megadta ezekre a választ is.

1. Az evolúció csak elmélet, nem pedig tény vagy tudományos törvény

A mindennapi gondolkodásban az elmélet középen helyezkedik el a bizonyosság hierarchiájában: a feltételezés fölött, de a törvény alatt. A tudományban azonban nem ilyen értelemben használják ezt a kifejezést. A tudományos elmélet a természet jelenségeinek jól bizonyított magyarázata, amely tényeket, törvényeket, következtetéseket és ellenőrzött hipotéziseket egyesít magában. Nem a megerősítés mennyisége változtatja az elméletet törvénnyé. Amikor evolúciós elméletről, vagy a relativitás elméletéről beszélünk, akkor nem ezek elfogadottságát kérdőjelezzük meg. A fosszilis maradványok mellett számos más bizonyíték is tanúsítja, hogy az élőlények változnak az idők folyamán. Senki nem észleli közvetlenül ezeket az átalakulásokat, az indirekt bizonyíték azonban világos, félreérthetetlen és lenyűgöző. A természettudomány gyakran támaszkodik közvetett bizonyítékokra. A fizikusok sem látják a szubatomi részecskéket, de a közvetlen észlelés hiánya nem teszi a következtetéseiket kevésbé bizonyossá.

2. A természetes kiválasztódás körkörös okoskodáson alapul: a legalkalmasabbak a túlélők, mert a túlélők a legalkalmasabbak

„A legalkalmasabb túlélése” kifejezéssel könnyen érthető módon írjuk le a természetes kiválasztódást, de szerencsésebb a túlélésről és az alkalmazkodásról külön beszélni. A fajok fontos jellemzője, hogy mennyi ivadékkal képesek fennmaradni bizonyos körülmények között. Helyezzünk el egy gyorsan költő és kis csőrű, valamint egy lassabban költő, de nagy csőrű pintypárt egy magokkal teli szigeten. Néhány generáción belül a gyorsan költő faj ellenőrzi a táplálékforrás nagy részét. Hiába morzsolja szét a magokat könnyebben a nagyobb csőrű, ezt az előnyt elveszíti a lassú költéssel. Az alkalmazkodást a túlélésre való hivatkozás nélkül definiálhatjuk: a nagy csőrök jobban alkalmazkodtak a magok szétzúzására; függetlenül attól, hogy ennek az adott körülmények között van-e túlélési értéke.

3. Az evolúció nem tudományos, mert nem igazolható vagy cáfolható; olyan eseményekre hivatkozik, amelyeket nem észleltek és soha nem lehet megismételni azokat

Az evolúció elutasítói szándékosan figyelmen kívül hagyják, hogy megkülönböztethetünk mikroevolúciót és makroevolúciót. A mikroevolúció a fajokon belüli változásokat vizsgálja, amelyek elvezetnek a fajképződéshez, vagyis egy új faj kialakulásához. A makroevolúció ezzel szemben a fajszint fölötti változásokat tanulmányozza. Azt a kreacionisták is elismerik, hogy a mikroevolúciót laboratóriumi kísérletek (sejtek, növények, gyümölcslegyek) és terepi megfigyelések (Galápagos-szigeteki pintyek csőrének a fejlődése) egyaránt igazolják. A makroevolúciós tanulmányok következtetései nem a közvetlen észlelésen, hanem a fosszilis anyagon és a DNS-vizsgálatokon alapulnak, melyek segítségével rekonstruálni tudják a különböző csoportok közötti leszármazási kapcsolatokat. De még a történeti tudományoknál (asztronómia, geológia, archeológia, evolúciós biológia) is tesztelhetők a hipotézisek annak ellenőrzésével, hogy ezek megfelelnek-e a fizikai bizonyítékoknak és ellenőrizhető előrejelzésekhez vezetnek-e. Az evolúció például utalt arra, hogy az emberek legkorábbi ismert (5 millió éves) ősei és az anatómiai értelemben modern emberek megjelenése (100 ezer évvel ezelőtt) között meg kell találni az emberszerű élőlények maradványait, melyeknél a tulajdonságok fokozatosan egyre kevésbé majomszerűek. Ezt a fosszilis leletek be is bizonyították. De nem számíthatunk, és nem is találunk emberi maradványokat a jura időszaki (150 millió éves) rétegekben. Az evolúciós biológia ettől sokkal finomabb előrejelzéseket nyújt, és a kutatók folyamatosan tesztelik ezeket.

4. A természettudósok egyre inkább kételkednek az evolúció igazságában

Nincs bizonyíték arra, hogy az evolúciós elmélet támogatókat veszítene. Bármelyik lektorált biológiai folyóiratot nézzük, találunk benne evolúciót támogató tanulmányokat, vagy olyanokat, amelyek evolúcióra mint alapvető koncepcióra támaszkodnak. Éppen fordított a helyzet: nem léteznek az evolúciót vitató komoly tudományos publikációk. Az 1990-es évek közepén a Washington Egyetem kutatója (George W. Gilchrist) több ezer folyóiratot tekintett át a kreációs tudomány után kutatva. A több százezer tudományos cikk között nem talált egyet sem. Az elmúlt két évben még két, egymástól független vizsgálatot végeztek hasonló eredménnyel. A kreacionisták erre azt szokták mondani, hogy a bezárkózott tudományos közösség visszautasítja a bizonyítékaikat. Ezzel szemben a Nature, a Science és egyéb vezető folyóiratok szerkesztői szerint nagyon kevés antievolúciós kéziratot nyújtanak be. Néhány evolúcióellenes szerző publikál cikkeket komoly folyóiratokban is. Ezek azonban ritkán támadják az evolúciót közvetlenül, többnyire csak azonosítanak bizonyos evolúciós problémákat mint megoldatlan és bonyolult kérdéseket (amit senki sem vitat).

5. Az evolúcióbiológusok közötti ellentétek is mutatják, hogy milyen gyenge az evolúció tudományos támogatottsága

Az evolúcióbiológusok szenvedélyesen vitatkoznak különböző témákon: hogyan történik a fajképződés, milyen az evolúciós változás sebessége, rokonságban állnak-e egymással a madarak és a dinoszauruszok, vajon a Neander-völgyi ősember külön fajba tartozott-e? Ezek ugyanolyan viták, mint amik minden más tudományágban is előfordulnak. Mindezek mellett az evolúció létezése és vezető alapelvként való elfogadása megkérdőjelezhetetlen a biológia területén. Egyes kreacionisták azonban előszeretettel ragadják ki a kutatók megjegyzéseit a szövegkörnyezetükből, és így eltorzítják a kijelentéseiket. Mindenki, aki ismeri a közelmúltban elhunyt Stephen Jay Gould (Harvard Egyetem) paleontológus munkáit, tudja, hogy az evolúció egyik legelkötelezettebb védelmezője és ismertetője volt. Egyik leghíresebb munkája szerint a legtöbb evolúciós változás geológiai értelemben rövid idő alatt zajlik le, ami azonban természetesen akár több ezer generációt is jelenthet. A kreacionisták nagy örömüket lelték abban, hogy szétdarabolják Gould mondatait: azt bizonygatták, hogy kétségbe vonja az evolúciót; úgy értelmezték az elméletét, hogy az új fajok egyik napról a másikra alakulhatnak ki, sőt akár madarak bújhatnak ki a hüllőtojásokból. Amikor szembesülünk egy olyan idézettel, ami megkérdőjelezi az evolúciót, vegyük a fáradságot és keressük meg a kijelentés eredeti szövegkörnyezetét. Majdnem mindig kiderül, hogy az evolúció elleni támadás csak látszólagos és félremagyarázott.

6. Ha az emberek a majmok leszármazottai, akkor miért vannak még mindig majmok?

Ez a meglepően gyakori kérdés több ponton is tudatlanságot tükröz az evolúcióval kapcsolatban. Az evolúció nem azt tanítja, hogy az emberek a majmoktól származnak, hanem azt állítja, hogy a két csoportnak közös őse volt. Ráadásul ez a felvetés egyenértékű a következő kérdéssel: ha a gyerekek a felnőttektől származnak, akkor miért vannak még mindig felnőttek? Egy új faj kialakulhat egy korábban létező fajból, amikor a populációk elkülönülnek egymástól, és az eltérő környezeti körülmények között elegendő különbség halmozódik fel ahhoz, hogy külön fajt alkossanak. Az eredeti faj ezután kihalhat, de akár korlátlanul tovább is élhet az eredeti élőhelyen.

7. Az evolúció nem tudja megmagyarázni, hogyan jelent meg az élet először a Földön

Az élet eredete továbbra is rejtélyes, de a biokémikusok már megfejtették, hogyan képződnek a primitív nukleinsavak, az aminosavak és az élet egyéb építőkövei; hogyan szerveződnek önmagukat másoló és önmagukat fenntartó egységekké. Az asztrokémiai vizsgálatok arra utalnak, hogy ezeknek az összetevőknek bizonyos része a világűrben képződhetett, és az üstökösökkel kerülhetett a Földre. Ez a forgatókönyv megoldja azt a problémát, hogyan képződhettek ezek az alkotórészek olyan körülmények között, amelyek a bolygónk kialakulása után uralkodtak. A kreacionisták megpróbálják az evolúció egészét érvényteleníteni annak hangoztatásával, hogy a tudomány jelenleg nem képes meggyőzően megmagyarázni az élet eredetét. Még ha kiderülne, hogy a földi élet nem evolúciós eredetű (például idegenek hozták be az első sejteket évmilliárdokkal ezelőtt), az utána következő evolúció létét számtalan mikroevolúciós és makroevolúciós tanulmány megerősítette.

8. Matematikai szempontból elképzelhetetlen, hogy egy komplex fehérje véletlenszerűen kialakuljon

A véletlen jelentős szerepet játszik az evolúcióban, például a véletlen mutációkban, amelyek új tulajdonságokat hordozhatnak. Az evolúció során azonban nem a véletleneken múlik, hogy létrejöjjön egy szervezet vagy protein. Éppen ellenkezőleg, a természetes kiválasztódás, az evolúció legfontosabb ismert mechanizmusa kihasználja a nem véletlen változásokat: megőrzi a kívánatos (adaptív) tulajdonságokat és mellőzi a nemkívánatos jellemzőket. Egy állandó szelekciós erő esetén a természetes kiválasztódás eltolhatja az evolúciót egy adott irányba, és bonyolult szerkezeteket produkálhat meglepően rövid idő alatt. Analógiaként vegyük a „tobeornottobe” (lenni, vagy nem lenni) 13 betűs szóösszetételt. Másodpercenként egy lehetőséget kiválasztva 78 800 évig tartana, amíg megtaláljuk ezt a szóösszetételt az összes többi lehetőség között. Az 1980-as években írtak egy programot, ami véletlenszerűen hoz létre szavakat, és azoknak a betűknek a pozícióját megőrzi, amelyek jó helyen vannak. A program átlagosan 336 ismétlésen belül, mintegy 90 másodperc alatt eredményre jutott.

9. A termodinamika második törvénye kimondja, hogy a rendszerek egyre rendezetlenebbé válnak az idők során. Emiatt élő sejtek nem fejlődhettek az élettelen kémiai anyagokból, és soksejtű élőlények nem alakulhattak ki az egysejtűekből

Ez az állítás a második törvény félreértéséből származik. Ha megalapozott lenne, akkor ásványkristályok és hópelyhek sem léteznének, mivel ezek is komplex szerkezetek, amelyek spontán módon képződnek a rendezetlen részekből. A második törvény azt állítja, hogy egy zárt rendszer (energia vagy anyag nem lép be és nem lép ki) teljes entrópiája nem csökkenhet. A törvény megengedi, hogy a rendszer egyes részeiben csökkenjen az entrópia, ha máshol ennek megfelelő növekedés tapasztalható. A Föld komplexebbé válhat, mert a Nap hőt és fényt juttat a rendszerbe, és a nap nukleáris fúziójához kapcsolódó nagyobb entrópia helyrebillenti a mérleget. Az egyszerű szervezetek pedig az egyéb életformák és az élettelen anyagok fogyasztásával tudják elősegíteni a komplexitás felé irányuló haladásukat.

10. A mutációk szükségesek az evolúciós elmélethez, de a mutációk csak mellőzni tudják a jellemvonásokat, nem tudnak új tulajdonságokat létrehozni

Éppen ellenkezőleg, a biológia sok olyan tulajdonságot tart számon, amit a pontmutációk hoztak létre (változások egy élőlény DNS-ének meghatározott pozícióiban). Ilyen például a baktériumok ellenállása az antibiotikumokkal szemben. Az állatok kifejlődését szabályozó Hox-géneknél fellépő mutációknak szintén komplex hatása lehet. A Hox-gének irányítják, hogy hol növekedjenek a lábak, a szárnyak és az antennák. A gyümölcslegyeknél az Antennapedia névre keresztelt mutáció hatására lábak fejlődnek az antennák helyén. Az abnormális végtagok nem működőképesek, de a létezésük azt mutatja, hogy a genetikai hibák komplex szerkezeteket produkálhatnak, amit a természetes kiválasztódás tesztelhet a lehetséges felhasználás szempontjából. A molekuláris biológia a pontmutációkon kívül is ismer mechanizmusokat a genetikai változásokhoz. Például a működő egységek a géneken belül újszerű módokon illeszkedhetnek össze. Teljes gének kétszereződhetnek meg véletlenszerűen egy élőlény DNS-ében, és ezek a duplikátumok átalakulhatnak a génekben új, komplex tulajdonságokká.

11. A természetes kiválasztódás alátámaszthatja a mikroevolúciót, de nem tudja megmagyarázni az új fajok kialakulását és az élet magasabb szintjeit

Az evolúcióbiológusok sokat írtak arról, hogyan tud a természetes kiválasztódás új fajokat létrehozni. Ha egy populáció földrajzi határokkal elkülönül a faj többi részétől, akkor erre eltérő szelektív nyomások hatnak. A változások felhalmozódhatnak az elkülönült populációban, és olyan jelentőssé válhatnak, hogy már nem létesíthető szaporodási kapcsolat a két csoport között. Így ez a csoport szaporodási szempontból elkülönül, és útban van egy új faj kialakulása felé. A természetes kiválasztódás a legjobban tanulmányozott evolúciós mechanizmus, de a biológusok vizsgálják az egyéb lehetőségeket is. Amerikai kutatók szerint néhány sejtszerű organellum (pl. a mitokondrium) ősi szervezetek szimbiotikus egyesülése révén fejlődött ki, vagyis a természetes kiválasztódás mellett más erők is evolúciót eredményeztek. De ezek az erők is természetesek eredetűek, és megmagyarázhatók a természettudományos módszerekkel és elméletekkel.

12. Soha senki nem látott még egy új fajt kifejlődni

A fajképződés többnyire valószínűleg évszázadokig tarthat. Egy új faj felismerése kialakulás közben azért is bonyolult, mert a biológusok néha nem értenek egyet abban, hogyan kellene definiálni egy fajt. A legszélesebb körben használt definíció Mayr biológiai fajkoncepciója, amely szerint a szaporodási szempontból elkülönült populációk kommunitásai tartoznak egy fajba – vagyis olyan élőlények, amelyek nem tudnak a saját kommunitásukon kívül szaporodni. A gyakorlatban ezt nehéz olyan élőlényekre alkalmazni, amelyek nagy távolságra vannak egymástól (nem is beszélve az ősmaradványokról!). A biológusok ezért gyakran az élőlények fizikai és viselkedési tulajdonságait használják a fajok meghatározásához. Az irodalom számos esetben ismertet nyilvánvaló fajképződési eseményeket például a növények, a rovarok és a férgek körében. A kísérletek többségénél a kutatók különböző szelekciót alkalmaztak: anatómiai különbségek, párosodási szokások, élőhely preferenciák. Így olyan populációkat hoztak létre, amelyeknek tagjai nem párosodnak kívülállókkal. Például egy adott környezetet kedvelő gyümölcslegyeket elkülönítve 35 generáció után ezek már nem szaporodtak az eltérő környezetben élő példányokkal.

13. A paleontológusok nem tudnak mutatni egyetlen átmeneti ősmaradványt sem

A paleontológusok sok példát ismernek olyan közbenső ősmaradványokra, amelyek átmeneti formát alkotnak különböző csoportok között. Az egyik leghíresebb ősmaradvány az Archaeopteryx, ahol a madarakra és a dinoszauruszokra jellemző tulajdonságok keverednek. Számos ősmaradványon keresztül vezetett az út a pici Eohippustól a modern lovakig. A bálnáknak négylábú, szárazföldön sétáló őseik voltak, és az átmeneti formák is ismertek a vízi életmód felé (Ambulocetus, Rodhocetus). Húsznál is több Hominidae alkotja az átmenetet az Australopithecusokhoz tartozó Lucy és a modern emberek között. A kreacionisták azonban elutasítják ezeket az őslénytani leleteket. Szerintük az Archaeopteryx nem hiányzó láncszem a hüllők és a madarak között, hanem csak egy kihalt madár, hüllőszerű tulajdonságokkal. Ha véletlenül elfogadnak egy átmeneti formát két csoport között, akkor is látni akarnak újabb fosszíliákat, amelyek átmenetet alkotnak e példány és az első kettő között… További bizonyítékok származnak a molekuláris biológia területéről. Minden élőlény ugyanazoknak a géneknek a többségén osztozik, de a géneknek a szerkezete és a produktumaik szétágaznak a fajok között, megtartva az evolúciós rokonságokat. A genetikusok molekuláris óráról beszélnek, amely rögzíti az átalakulás idejét. Ezek az adatok szintén azt mutatják, hogy bizonyos szervezetek átmeneti helyzetben vannak.

14. Az élőlényeknek nagyon bonyolult tulajdonságaik vannak, amelyek kevésbé komplex állapotban működésképtelenek; az egyetlen lehetséges konklúzió, hogy ezek a teremtés produktumai

Ez a kulcspontja a legtöbb mai evolúcióellenes támadásnak, pedig ez az egyik legrégebbi érv. William Paley hittudós 1802-ben írta, hogy ha valaki zsebórát talál a mezőn, akkor a legvalószínűbb, hogy valaki azt leejtette, nem pedig a természetes erők hozták ott létre. Paley szerint ez analógiaként használható arra, hogy az élőlények komplex felépítését csakis a teremtés hozhatta létre. Darwin a Fajok eredetében válaszolt Paley állítására: elmagyarázta, hogy a kiválasztódás hogyan hat az örökölt tulajdonságokra. A kreacionisták generációi próbálnak azóta is szembeszállni Darwinnal. Példaként a szemet hozták fel, ami szerintük evolúció eredményeképpen nem alakulhatott ki, mivel a szem működése az alkotórészeinek a tökéletes elrendeződésétől függ. A természetes kiválasztás soha nem támogathatott átmeneti formákat, mert mire lenne jó egy félig kialakult szem? Darwin szerint még a kevésbé tökéletes szemek is nyújthatnak előnyöket, például segíthetnek az élőlényeknek a fény felé orientálódni. A biológia utólag is megvédte Darwint: a kutatók primitív szemeket és fényérző szerveket azonosítottak szinte a teljes állatvilágban, és nyomon tudták követni a szemek evolúciós történetét az összehasonlító genetika területén is. Kiderült például, hogy különböző csoportoknál a szemek egymástól teljesen függetlenül alakultak ki.

15. A legújabb felfedezések szerint az életnek már mikroszkopikus szinten is olyan komplex szerkezete van, ami nem alakulhatott ki az evolúció során

„Megmagyarázhatatlan komplexitás”: ez Michael J. Behe csatakiáltása, aki a Darwin fekete doboza: az evolúció biokémiai kihívása című könyv szerzője. A komplexitás példájaként az egérfogót választotta. Ez nem tud működésbe lépni, ha a darabjai közül bármi is hiányzik, és a darabjainak csak az egész részeiként van értéke. Szerinte ez még inkább igaz a baktériumok ostorszerű képződményére, amit az előrehaladáshoz használnak. A flagellumot felépítő proteinek bonyolult módon rendeződnek a „motor alkatrészeiként”. Behe szerint nulla annak a valószínűsége, hogy ez a komplikált elrendeződés evolúciós módosulásokon keresztül alakuljon ki. Az evolúciós biológusok azonban másképp gondolják. Vannak sokkal egyszerűbb felépítésű ostorok is, mint amit Behe idézett, vagyis nem szükséges az összes komponens jelenléte az ostor működéséhez. A fejlett komponenseknek ráadásul előzményei is vannak a természetben. Így például az ostor szerkezete rendkívül hasonlít ahhoz, amit a Yersinia pestis, vagyis a bubópestis baktériuma használ, hogy a mérgeket befecskendezze a sejtekbe. Az ostor komponensei nem csak az előrehaladásban játszottak szerepet, hanem összetett funkciókkal rendelkeznek. Az ostor evolúciója azoknak a részeknek az újszerű kombinációját mutatja, amelyek eredetileg más célokra fejlődtek ki.

A kreacionisták üldözik az evolúciós bizonyítékokat, erőltetett magyarázatnak tekintik az evolúciós elméletet, és így szerintük csak a teremtés marad az egyetlen lehetséges alternatíva. Ez azonban igen félrevezető: még ha egy természetes magyarázat bizonytalan is, ez nem jelenti, hogy az összes az. Sőt ez nem teszi a teremtés elméletét elfogadhatóbbá, mint a többit. Ugyanakkor ők is adósak maradnak számos kérdés megválaszolásával. Mikor és hogyan lépett közbe a teremtő az élet történetébe? Az első DNS, az első sejt vagy az első ember teremtésével? Minden faj teremtett, vagy csak néhány korai faj? A teremtéselmélet támogatói igyekeznek kikerülni ezeket a kérdéseket.

A természettudományok fejlődése egyre részletesebb és informatívabb válaszokat talál az egykor megválaszolhatatlannak látszó rejtélyekhez: ilyen például a fény természete, a különböző betegségek okai, vagy az agy működése. Az evolúciós elmélet is egyre meggyőzőbb bizonyítékokat tud felmutatni az élővilág kialakulásával és fejlődésével kapcsolatban.

20 komment

Címkék: evolúció tervezettség wmiki

Wmiki azt sem tudja, hogy mi az a magántulajdon...

2011.08.26. 18:12 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

Wmiki ismét aratott, ezúttal a szokásosnál is butábban rakja össze az oda nem illő puzzle darabokat. A szokásos értetlenségével azt forszírozza éppen, hogy mégis milyen gonosz a magántulajdon. Itt el lehet olvasni az elmezavart, illetve be is rakok egy screenshotot, mert tudjuk, hogy Miki blogja instabil, és hébe-hóba törlődnek a dolgok onnan...

Elragadó, milyen butus. Az A-betűs példát mintha egy általános iskolás találta volna ki, de hát ez van. Másrészt nem érti, hogy mi a lényege a copyrightnak, de hát ezt sem lehet tőle elvárni. Ő az életében nem talált ki semmi értelmeset, nem szabad kényszerítenünk, hogy megértse, hogy miért törekszik az ember arra, hogy megvédje, amit ő alkotott. Bár bizonyára az okostelefon neki téglalap, azért halkan megjegyezném, hogy a belső elektronika összerakásához kicsit több intelligencia és szakértelem kell, mint egy téglalap papírra rajzolásához, de ismét, ne várjuk el tőle, hogy a kártyajátékoknál bonyolultabb dolgokat értsen! Valószínűleg képtelen rá.

A legnagyobb hülyeségekre itt még reagálnék, mivel kitiltott a blogjáról az ebadta:

"Vagy ha valahol laknak valakik, odamegyek fegyverekkel, és elfoglalom, aztán leöldösöm, aki ellent mer mondani akkor az onnantól az én tulajdonom?"

Ezt akár meg is próbálhatod, csakhogy

a. A lakás attól még nem lesz a te tulajdonod, mivel a földhivatalban még mindig az általad megölt ember nevén lesz. Még a lakcímkártyádat sem írathatod oda.

b. Ha ilyet csinálsz, akkor először jön a rendőr, aztán a túsztárgyaló, végül a kommandósok testpáncélban és automata fegyverrel. Ha megadod magad, akkor egy jó kicsi cella, és egy nagytestű, szőrös szerető tulajdonosa leszel, és nem egy házé. Ha nem, akkor egy parcelláé a közeli temetőben.

Röviden, hogy értsd; nem, ha odamész és leöldösöl mindenkit, nem lesz a tiéd a ház. Maximum Szomáliában, mivel ott nincs gonosz, mindenkit rabszolgasorba taszító pénzuralom, magántulajdon, meg szemét, elnyomó állam, hanem csak fegyveres őrültek, és éhezés. Paradicsom, mi?

"Ha lemásolom amit a természet teremtetett, mondjuk a krumplit, akkor az onnantól az én tulajdonom?"

Ha a sima krumpli mellé csinálsz egy ugyanolyan krumplit - ugyanolyan tulajdonságokkal, ugyanazzal a genetikai kóddal - akkor nem. Ha génsebészettel és keresztezéssel létrehozol egy új krumplifajt, akkor igen.

"Vagy ha csinálok egy gyárat, az oda felvett emberek az én tulajdonom?"

Ha a kommunista Kínában vagy, akkor könnyen lehet, hogy igen. Ha egy olyan országban vagy, ahol nem a kommunisták dirigálnak, van tényleges magántulajdon, és munkaszerződés, akkor nem. Tudod, a munka nem rabszolgaság, csak a komcsiknál, illetve azon emberek fejében, akik irtóznak tőle...

'Mindezek ellenére van aminek mégsincs tulajdonosa. Mint pl. az óceán közepén keringő szemtéhegyeknek, a kiömlött vörösiszapnak, vagy a háborúkban elszórt lövedékeknek."

Mintha az a sok olaj a BP-hez lett volna kötve. Mintha a vörösiszap a MAL-hoz...

"Ráadásul, ha ellenzik a gyermekek kínzását, miért teszik tönkre azt a bolygót, ahol majd ők is élnek? Miért mérgezik őket fizikailag, és szellemileg?"

Ha ellenzed a húsevést, miért fizetsz villanyszámlát egy olyan céghez, amelynél dolgoznak húsfogyasztók, így az általad befizetett pénzből húst fognak enni? Ha ellenzed a bolygó tönkretételét, miért használsz elektromos áramot?

Miért szennyezed az internetet butaságokkal?

10 komment

Címkék: wmiki

Wmiki lő, éééésss..... öngól!!!

2011.07.26. 23:03 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

Pénzügyi zsenink, aki a világ bármely jegybankelnökét képes lenne lehurrogni azzal a szöveggel, hogy "látszik, hogy nem értesz a pénzügyekhez", most ismét hatalmasat alakított.

Már megszoktuk, hogy gazdasági ismeretei nincsenek, és ezt azzal próbálja ellensúlyozni, hogy minden gazdasági portál rossznak tűnő hírét kigyűjti, és posztolja, hogy ezzel bizonyítsa legfőbb vágyát, vagyis hogy a gazdasági összeomlik 2012-ben.

A dátum is fontos neki, mert egy nagyon pontatlan, ám ezoterikus körökben nagyon kedvelt és hihetetlen sötétséggel félremagyarázott naptár állítása szerint ilyenkorra világvégét jelöl.

Legújabb kommentjei egyike is erre a vízre evez:

 

 

Már az is alapból megmosolyogtató, hogy ezt úgy veszi, mintha az új kor, a nagy gazdasági válság tüntete lenne az állami nyugdíjrendszer elkeserítő helyzete, de ha kicsit is értene hozzá, már tudná, hogy évtizedek óta épül ez a probléma, és már '99-ben is cikkeztek róla... csak neki, ki butusnak új a téma.

A legviccesebb azonban az, hogy wmiki kedvenc pártja pont nemrég helyzetette át a lakosság 97%-át - pitiáner zsarolást alkalmazva - az állami nyugdíjrendszerbe. Szegény trollunk mennyi fideszt szidó cikkhez okamegy böfögni, kedvenc versenylovát védelmezve, aztán most benyom egy cikket, ami azt bizonyítja, hogy mennyire balfaszok a kis üdvöskéi...

Hát erre inni kell...

37 komment

Félelem wmikiéknél

2011.07.13. 12:53 mimindannyian

Sok hírt ad róla wmiki, hogy mi szenzáció és álhír jelenik meg a bulvártudomány háza táján, és ha más nem is, de én szeretem olvasni. Azonban sokszor hiányérzetem támad és érdekelni kezd, hogy az ő hazájában, az őt ringató berkekben mi újdonságok vannak a nap alatt. Ezt a hiányt csillapítandó álljon itt két fontos, megemlítésre mindenképp méltó ügy.

Nem tudom, ki mennyire tájékozott államunk és kormányunk jelen működésével kapcsolatban, de ha hiszitek, ha nem, létezik már államilag elismert élő jósvonal. Bizony, ez elég megnyugtató dolog látva azt a sok előre nehezen kiszámítható világpolitikai eseményt, amikkel szembe kell néznünk.

Azonban van egy kis gond, amit nem értek. A nevezett oldal úgy kezdődik, hogy keresnek egy csalót, egy gazembert! Egy nőt, aki kiszemelt áldozatait "megvizsgálja egy ezoterikus kütyüvel és közli, hogy nemsokára nagyon beteg lesz vagy nagy baleset éri és ezért leveszi róla az átkot, mert ez rontás miatt van", teszi ezt pedig jó pénzért. Az oldal segítséget kér, sőt a nyomravezetőnek még jutalmat is ígér ("ingyenes szerencse-mágiát ajánlunk fel és ráadásként részt vehet egy rontási rituálénkon").

Csak azon tűnődtem el, hogy miért nem hívják fel magukat? Az államilag elismert élő jósvonal vajon nem tudná megmondani, hol tűnik fel legközelebb ez a csalárd nőszemély, s ott könnyűszerrel lecsaphatnának rá? Nem értem... :(

Viszont én is segíteni szeretnék, ezért is számoltam be itt a helyzetről. Nekem is bárki elküldheti az illető hölgy adatait, nyomban továbbítom az illetékeseknek. Az általuk kínált jutalmat még kiegészítem egy grátisz telefonhívási lehetőséggel: a nyomravezető felhívhatja az élő jósvonalat, hogy megkérdezze, tudták-e, hogy most fog csörögni a telefon?


A másik hír nem annyira újdonság, viszont roppant fenyegető. Késik a világvége!!! 2010 februárjában még idejében szóltak, hogy novemberben kitör a 3-adik világháború. Most teljesen meg vagyok zavarodva. Vegyek cukrot a kamrába? Nádcukrot, vagy jó a sima répacukor is az Aldiból?

Nem is folytatom. Elég ennyi betekintés is, hogy mi rettegés borzolhatja wmiki lelki világát.

16 komment

Címkék: félelem aldi világvége jóslás rettegés wmiki jósvonal

Wmiki és az evolúció

2011.06.28. 11:55 mimindannyian

Gratulálunk penész kollégának, sikerült olyan értelmes kommentet írnia, aminek szintén azonnali törlés lett az eredménye. Tényleg nehéz lenne az ennyire közelfogadott tények tagadása:

 

  

 

Hát nem, nem mondta azt sem, hogy baromság. Azért ennyit átlát, hogy ez egyenértékű lenne, a "hülye vagyok" márványtáblába vésésével. Ennyire nem áll ki a vak hite mellett. Az egyenes színvallás nem az ő erőssége. Alamuszi félremagyarázás, trollkodás, cenzúrázás, az már ő, ilyen erkölcsi példát mutat.

9 komment

Tervezettség

2011.06.14. 12:24 mimindannyian

Wmikinek és a hitvezérelt fanatikus szektatársainak ajánlom szeretettel:

 

75 komment

Címkék: evolúció david attenborough tervezettség wmiki

google reader rulez

2011.05.26. 10:07 mimindannyian

Ajánlom mindenkinek a google reader feed olvasót. Van egy olyan kellemes tulajdonsága, hogy periodikusan letöltögeti a felvett blogok és hozzászólások listáját, és onnan dolgozik, amikor az ember böngészni kezd köztük. Ez azzal a mellékhatással jár, hogy sokszor feltűnnek benne olyan blog post-ok és kommentek, amik az oldalról magáról időközben eltűntek. Vagy mert meggondolta magát az admin és levett egy post-ot, vagy mert kimoderált egy kommentet. Mint pl. most is.

Hogy, hogy nem... eltűnt ez a kommentem. De csak a blog.hu-n, a reader-en továbbra is ott díszeleg (időrendben az alsó a régebbi).

Lassú voltál Pásztor Miki, máskor gyorsabban járjon a kezed, mert ez így roppant ciki. :) De az jó érzéssel tölt el, hogy minden megszólalásom elkaszálja az elvtárs, ezen egyetlen és végső fegyverrel képes csak a lényegre tapintó szavaim igazságfeltáró hatásától elmenekülni. Muhaha

 

7 komment

Wmiki véletlenül törlődő kommentjei

2011.05.10. 19:22 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

Kedvenc fogyatékosunk ismét brillírozik. Már rengetegszer eljátszotta a "tudod bizonyítani, hogy nem véletlenül törlődnek a kommentjeid?" jellegű hülyeséget.

Ő ugyanis azt hiszi, hogy nem lehet bizonyítani. Persze téved. Inkább az a szituáció, hogy ő annyira fantáziátlan és szerencsétlenül szerény értelmi képességű, hogy ő maga soha nem lenne képes olyan agymunkára, ami egy ilyen egyértelmű dolog bizonyításához szükséges.

Mert persze mindenki tudja, hogy igazából ő törli le a számára kellemetlen kommenteket, amelyek bizonyítják, hogy mennyire hülye, csak szegény rusnya trollunk annyira gyáva, hogy ez nem meri beismerni. Ezért kitalálja ezt a véletlenül eltűnő komment mesét, ami persze ordas hazugság, amit senki sem hisz el, akinek több esze van, mint egy döglött leguánnak.

A mai nap ismét nekem szegezte elképesztő ostobaságának újabb mementóját:


Szóval, most hadd soroljam fel a bizonyítékokat, tételesen:

1. A blog.hu rendszerében sehol sincs példa arra, hogy véletlenül eltűnnének kommentek

Egyetlen egy blog van, ahol állítólag véletlenül eltűnnek a kommentek, ez pedig az Igazmondó. Sehol máshol nem állította azt egy blog szerkesztője, hogy véletlen kommenteltűnések történnének. Márpedig ha ilyesmi véletlenül történne, akkor a többi blog.hu-s blogot is érintené. Két magyarázat van tehát:

a. Az összes többi blogon is tűnnek el kommentek, csak soha senki sem panaszkodik miattuk, és a blogok gazdái sem nagyon zavartatják magukat emiatt.

b. Wmiki hazudik.

Occam borotvája bevillan?

2. A blog.hu rendszere lehetőséget ad a kommentek törlésére

Mint minden blogtulajnak, Wmikinek is lehetősége van arra, hogy törölje a kommenteket, mivel ez standard opció a blog.hu rendszerében.

Tehát eddig két információnk van: ilyen kitörlődések csak Mikinél vannak, és meg is van a lehetősége arra, hogy töröljön. Már innen látjuk, hogy olyan bűnös, mint a kaki mellett kuporgó kiskutya, de azért folytassuk!

3. Csak az olyan emberek kommentjei törlődnek, akik előzőleg nem értettek egyet Wmikivel.

Ha a véletlenről lenne szó, akkor mindenkinek lepusztítaná a kommentjeit, válogatás nélkül. Még maga a Wmiki se lenne biztonságban. De nem ez a helyzet. Tehát a törlésre kerülő kommentek tudatosan vannak kiválasztva. Méghozzá valaki olyasvalaki választja őket, aki:

a. be tud lépni wmiki fiókjába

b. pontosan úgy gondolkodik, mint Wmiki

A jelenlegi információink alapján egyetlen személy van, aki mindkét feltételnek megfelel: maga Wmiki.

4. Wmiki egyik "fontos" érve alapvetően hamis

Ugyanis nem állnak rendelkezésre évmilliók a blog.hu rendszerén a kommentek eltűnésére. Az egész Index 1999-ben indult. A hozzájuk tartozó blog.hu nem tudom mikor, de így is kiszámolhatjuk - mi, mivel mi tudunk számolni, Wmikivel szemben ilyen követelményeim már nincsenek - hogy még a legjobb esetben is 12 éves a legöregebb komment.

Ha Wmiki több milliósra hazudja a blog.hu rendszerének életkorát, illetve ha annyira hülye, hogy összekeveri a 12-t a több millióval, akkor ugyan miért hinnénk el akár egy szavát is?

5. Wmiki egy másik érve alapvetően hülyeség

A blog.hu és a fajok fejlődése között nincs kapcsolat. A blog.hu ugyanis egy szerveren futó program, nem élőlény.


 

 

Tehát: sehol máshol nem történik véletlen kitörlődés, csak az ő háza táján, a lehetősége meg van rá, csak a neki nem tetsző dolgok törlődnek, és a véletlen mellett felhozott érvei banális baromságok, illetve sima hazugságok. Ez alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden bizonyíték a kommenteket törlő Wmiki irányába mutat, és nem a hirtelen támadó véletlen felé.

Természetesen ez az öt pont az nem teljes értékű lista, aki tud még néhány dolgot, amivel egyértelműen bizonyítható, hogy Wmiki óvodás szinten hazudozik, az ne féljen megosztani a kommentek közt...:)

85 komment

Címkék: evolúció véletlen wmiki

Pásztor elvtárs ismét lecsap.

2011.04.22. 13:36 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

A Szkeptikus blogon megjelent egy új, igen olvasmányos bejegyzés a mágneses terápiákról. Olvasásra nagyon ajánlott. És nagyon jól is sikerülhetett, mert Wmiki visszatrollta oda az arcát - úgy látszik lejárt a kitiltás.

 

Amint látjátok, már elkezdtük a kommunikációt.

26 komment

Wmiki soha véget nem érő harca a józan ész ellen

2011.04.18. 14:42 stark (a fideszre szavaztam 2010ben)

Butaságbajnokunk ismét a legbugyutább módon próbálja bemutatni, hogy miért hülye és gonosz mindenki, aki nem hisz azokban a baromságokban, mint ő. Trollunk számtalan barlangja blogja között talán az egyik legkevésbé ismert a Szűklátókörű Társaság néven fémjelzett viccparádé, aminek már a puszta létezése is óvodás szintű sunyiságból indul.

34 komment

Wmiki elismeri a maga és a TGY értéktelenségét

2011.04.10. 20:55 mimindannyian

Menjetek orvoshoz!

Az érveléstechnika a következő. Felteszi, hogy más is olyan hülye, mint ő. Ekkor nincsenek árnyalatok, van fekete és fehér.

43 komment

Wmiki, a logikai bukfencbajnok

2011.04.07. 16:41 mimindannyian

Szó esett már róla a kezdő postban is, mint jellemző érvelési hibáról, és álszent sejtetésről, de most, hogy egy új bejegyzést találtam a spirits blogon, gondoltam érdemes külön is kiemelni.

57 komment

Wmiki kitilt

2011.04.05. 14:59 mimindannyian

tizer küldte az alábbi, látványos képernyőt. A hozzáfűzött megjegyzése ennyi volt:

tizer: "Kitiltott a béna hitvitázó. Szerintem megérezte, hogy mi a mondanivalóm (bár azt nem állítom, hogy értette, is), az, hogy hozzáértés nélkül állításokat megfogalmazni/vitatkozni valamiről, az meddő hitvita. Azt hiszem, ez az állítás az összes eddigi megszólalását butasággá fokozza le, ezért ki kellett tiltania... :)"

41 komment

A megfáradt

2011.04.02. 10:50 mimindannyian

Megfáradt a jónevű wmiki? Zavarja, hogy az ügyefogyott retorikája ki van tárgyalva, és a hülye is látja (csak rajta kívül?), hogy mennyire a saját badarságát tudja csak ismételgetni?

Bárhogy is, de erősítést hív. Butaságrokonokhoz küld, a 2012-es blogra. Ez bizony csúnya kudarc.

74 komment

Wmiki a pártokról

2011.03.31. 23:24 mimindannyian

Wmiki tollából remek téveszme összefoglaló jelent meg. Fussuk át, itt nem kell tartani a sunyi moderálástól.

16 komment

Ha működne...

2011.03.28. 16:13 mimindannyian

A tarot téma kapcsán jutott eszembe, van egy mókás kis példatár az ezoterikus/parapszichológiai jelenségekről, és arról, hogy ha működnének, bizony már rég kiaknázta volna őket az a fránya kapitalizmus:

48 komment

Wmiki, avagy troll a zsákutcában

2011.03.25. 11:50 mimindannyian

Rövid összefoglaló a wmiki nevű troll butaságairól, illetve retorikájáról. Ez a post csak azért jött létre, hogy ne ess te is abba a csapdába, hogy eteted a trollt. Szerencsére wmiki retorikája borzasztóan korlátolt, ezért röviden összefoglalható minden eleme:

1. A tudomány rossz!

wmiki: az állami iskolákban a tudomány bizonyítatlan hittételeit magoltatják be és megszégyenítik, aki kételkedni mer.

Tömegével sorakoznak a hibák:

  • a tudománynak nincsenek hittételei. Elméletek vannak, amiket akkor és csak akkor fogad el, ha a szkeptikus bizonyításhatósági próbákat (lásd tudományos módszertan) kiállja.
  • tudományos elméleteket nem kell bemagolni. Megérteni viszont érdemes, mert nem véletlen alakultak ki, hasznosak, megmagyarázzák a világ jelenségeit.
  • aki kételkedik, azt nem megszégyenítik, azt felmagasztalják, hiszen a kételkedés a tudomány egyik fontos előrevivője. Amit wmiki ír, az nem kételkedés, az értelen elutasítás. Aki valamit úgy utasít el, hogy felfogni sem próbálja meg, az megérdemli a megszégyenítést. 

 2. Igazam van, mert elutasítanak

wmiki: Sok nagy tudós nézeteit eleinte elutasítással fogadták. Engem is elutasítanak, ergo a tudományos ítélkezés téved, nekem van igazam.

Nyilvánvaló a logikai bukfenc. Wmiki kedvelt retorikai eleme az efféle sugalmazás. Azt már nem mondja ki, hogy emiatt neki van igaza (úgy túlzottan átlátszó lenne), csak addig erősködik, hogy lám, pl. Semmelweis nézetei is mennyire vitatottak voltak. Ha ez a gondolatmenet igaz lenne, akkor bárki bármilyen hülyeséget mond, nyugodtan feltehetnénk, hogy igaza van.

Megjegyzés: wmiki a "troll" szót alkalmazza hibásan az ilyen esetekre, "le-troll-ozza" a tudósokat, akik elmélete végül igazolást nyert. Azt már igaz nem teszi hozzá, hogy azon nagy elmék azon fáradoztak, hogy megtalálják az elmélet bizonyítékait, ahelyett, hogy demagóg retorikai húzásokkal próbálták volna szajkózni a nézeteiket, mocskolódva elzárkrózva minden ellenérvtől.

 3. Irnonikus csavar

wmiki: "a tudomány sosem téved, minden igaz, amit ott mondanak"

A tudomány nem állít, ezért nem is tévedhet. Elméleteket alkot és azokat próbálja igazolni és cáfolni. Ha cáfolni nem sikerül, viszont az igazolásra sok eredmény utal (szignifikáns jelentőséggel, térben, időben és más-más kutatók által megismételhetően), akkor azt mondja: ezt érdemes elfogadni. Ha később mégis sikerül megcáfolni, akkor egy új elméletet alkot, amely nyilvánvalóan azt is magába kell foglalja, hogy eddig miért tűnhetett úgy, hogy azon előző helytálló. Azaz nem tévedett, csak bővültek az ismeretek.

 4. Árnyékbokszolás

Provokálj úgy, hogy mások szájába adsz olyat, amit nem mondott, és szállj vele "vitába"!

Ez wmiki egy nagyon gyakori húzása, jellemző formája: "arra célzol, hogy ... ?" melyben olyan utalás szerepel, amire egyáltalán nem célzott az író. Ez az alattomos módszer precízen kategorizált technika, magyarul árnyékbokszolásnak ismert.

 5. Kerüld az érdemi vitát!

Ne válaszolj olyan felvetésekre, ami tisztázhatná az álláspontokat!

Ha több mondatos választ adsz wmikinek, biztos lehetsz benne, hogy abból csak arra fog reagálni, amire az itt tárgyalt retorika szerint van válasz. A vita sosem fog előbbre jutni, konklúzióra sosem juttok, erről ő gondoskodik.

 6. Kötözködj (hibásan)

"Fikázni könnyű": ha nincs saját gondolatod, szapuld a másokét, kényszerítsd őket védekező pozícióba!

Nem szükséges sok magyarázat, igazi troll alapszabály.

7. Tedd a hülyét!

Ha a kérdésedre egyenes és egyértelmű választ kaptál, ami nem tetszik, akkor tégy úgy, mintha nem kaptál volna választ, kérdezz újra. Röviden: add a hülyét!

Ez majdnem kimaradt, pedig wmiki egyik legjobban tökélyre fejlesztett fogása. Bár van aki szerint ez nem fejlesztés eredménye, hanem kutya közönséges retardáltság. Ahogy képes valaki azt látni, amiben hisz, ugyanúgy képes azt nem látni, ami felé teljesen korlátolt elutasítást mutat.

 8. Cenzúrázz, és tagadd le

wmiki, a láthatatlan lény

Saját blogjaiban rendszeresen kimoderálja a neki nem tetsző, túl világosan a hibás érvelésére rátapintó kommenteket. Amikor ezt valaki felrója neki, válasza a következő: nincs rá bizonyíték, hogy ő tette, és vajon miért hiszünk egy láthatatlan lényben, aki ilyet tenne, sokkal inkább kellene az evolúció elméletéhez hasonlóan véletlennek betudni a hozzászólás eltűntét. Természetesen sokszor kiigazításra került, hogy ez hibás érvelés, az evolúcióhoz semmi köze, másrészt a láthatatlanságnál sokkal többről van szó: pontosan a blogok, és wmiki működésének ismerete teszi indokolttá a feltételezést. De a "tedd fel újra a lemezt" szisztéma szerint felesleges volt bármelyik kiigazítás, újra és újra ugyanezt az "érvet" ismétli, ha megszégyenül, amiért csak a komment eltávolításával volt képes elkerülni a szembesülést és az érdemi vitát.

9.  Keverék

Előfordul, hogy a nevezett "technikák" egyszerre érhetők tetten egyetlen megnyilvánulásában (lásd VilMarci kiegészítését). Például 5+7+8: ha kapsz egy világos és egyszerű kérdést, amelyre érveléssel kéne válaszolni, ám félő, hogy arra képtelen vagy, esetleg érzed, hogy az indokaid szánalmasan nevetségesek lennének, akkor 5: kerüld az érdemi vitát, ne vedd komolyan a kérdést, 7: tedd a hülyét, mondd, hogy az nyilvánvaló, 8: moderáld ki a kérdést, mintegy megkoronázva a hülyeséged.


 

Háttérmagyarázat


A butaságot felvállalni felnőtt korban nagyon nehéz, rendszerint ilyen nem is történik. Mit tehet tehát, aki szembetalálja magát a világ megannyi jelenségével, melyekben semmi rendet nem lát, és mindez félelemmel tölti el, kiszolgáltatottá teszi? Igyekszik minél hamarabb megérteni, felzárkózni. Igen ám, de a megértés nem mindig könnyű (ez egy ilyen világ). Vannak azonban "csodaszerek" erre is! Tanítások, melyek a megértés rögös lépcsőiből kihagyják a legtöbb köztest, és nemlétező összefüggésekkel hidalják át a bonyolult mélységeket, és ahol ez nagyon nehézkes (átlátszó) lenne, ott beiktatnak fiktív, nem létező lépcsőket: szellemeket, nem létező jeleségeket, képzelt effektusokat, mágiát.

Wmiki ilyen zsákutcába csúszott. Az áltudományok, misztikus blődliket emeli a józan gondolkodás helyébe, és esély sincs rá, hogy ebből kigyógyuljon, mert már nagyon sokat fektetett ebbe. Az igazságkeresés tudományos értelmét aki megvilágosítani akarja előtte, az számára egy fenyegetés: lásd be, hogy zsákutcában masírozol már mióta. Nem fogja belátni, ne hizlald a tollt.

 

49 komment

süti beállítások módosítása